Lájtblúúúúú

86,2 kg

Mivel ezen a földön a szépség és női önbizalom alapegysége a kiló, hát ezzel kezdem újra. Elhanyagoltam a blogírást, eltűntem. Közben a környezet itt teljesen átalakult, pár percig azt hittem, be sem tudok lépni…

A fogyókúrás, diétás blogok amúgyis tiszavirágéltűek itt, és bizonyára máshol is. A legtöbben lelkesen kezdik, aztán feladják, másoknak sikerül, lefogynak és azért hagyják abba. Szerintem meg annak, akinek egyszer gondjai voltak a súlyával, az nem fog elmúlni, végigkíséri az egész életét. Vagy túlfogy vagy lelkesen jojózik. Igazából, ha meg tartja a súlyát, azt meg ugyan ki is veszi észre?

Jó lenne a nagy fogyókúrás műsorok szereplőit visszanézni, de elég azokat végignézni, akik a médiában szerepeltek a nagy fogyásukkal. Pár cikk és címlapfotó, és fél év múlva újra jóllakott napközis képpel mosolyognak vissza…

Ebből a szempontból akkorát nem is vétettem, hiszen ha vissza is jött rám valamennyi kiló, de azért mindent és még többet nem híztam vissza. Beállt a súlyom 90 kg-ra, ami azért mégsem 120 és nem 130 kg, de azért még sok. Most úgy döntöttem, a jövő hétre leviszem 85 kg alá, és szépen araszolok a 70 kg-ig. Gondolom, lesz pár hét, amíg a súlyom 80 kilóra beáll. 80 kg alatt kezdődik majd a neheze. Na azt már nem úszom meg sport vagy valami mozgás nélkül. Nyár végéig a cél, hogy 70 kg legyek. Szerintem ez nem irreális.

Mindig olyan komolyan vettem a szerelmet, a családot, a házasságot, a gyermekvállalást. Azt hittem, majd eljön ő, akinek ha nem is fontosabb leszek, mint saját maga, de legalább olyan fontos. Aki küzd értem, akinek számítok, akinek fontos vagyok. Akiért 10 évig megtettem mindent, kitartottam jóban-rosszban… sokszor embertelen árat fizetve…

Azt hiszem, nem kell fogyókúra. Le fog menni minden egyes vágyott kilócska, deka magától. Azért remélem, az arcom nem fogy túl…

Kaptam egy baráttól egy érdekes videót. Tiltakoztam ellene. Lehet, hogy igaza van-volt… 🙁

Ráálltam az Ervinre. Jéééézusom… Pedig 4. napja elég kemény diétán tartom magam, dehogy 92 kg!!! Le se szállok róla… enni sem merek.  🙁 Szóval akkor a hormonálisan görögdinnyék a melleim feltételezést kijavítom: meghíztak a melleim is.

Na, szép. A cél: 70 kg. És nem akarok vele 2-3 hónapnál többet szenvedni, mert úgyis több lesz, hogy ha beáll tartósra.  De jól is tettem, hogy nem sokkoltam magam pár napja egy kezdeti méricskéléssel, mert akkor hozzá sem fogok. Ez a 92 olyan 90, és a maradékot meg leadom. Punktum.

Anno gyűjtöttem pár szokásos fogyókúrázós bulvárt, egy kis motiváció sosem árt! 🙂

Ki korán fekszik és kel, karcsú marad... 🙂

Lehet, hogy ezért nem fogysz (PCOS)

 Az egészség sosem mérhető mérlegen

Rárajzolták Barbie idomait egy valódi nőre 🙁

és ezt nem követni: Direkt hízott 40 kg-t a személyi edző

Meglepi, vicces 🙂

Limeos-kókuszos sajttorta

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
Tészta:
110 g teljes kiörlésű gabonakeksz (én most Korpovitot használtam, amihez nyírfacukrot adtam)
70 g vaj
Krém:
250 g mascarpone (ezt gondolom helyettesíteni lehet natúr vajkrémmel)
100 g kókuszreszelék
60 g nyírfacukor (egyéb édesítőszer)
1 lime leve és héja
260 g natúr görög joghurt (na, ez is lehet nem görög, vagy fele tejföl, fele joghurt szerintem)
díszítéshez szeletelt lime

Fotó: Juhász Péter

www.juhyphotography.hu

A szobahőmérsékletű vajat összekeverjük az összezúzott kekszel. (Legegyszerűbb módja, ha zacskóba tesszük és egy nyújtófával összetörjük) majd a szilikonos sütőpapírral kibélelt 18 cm-es kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk és kb 20 percre behűtjük.

Közben összeállítjuk a krémet. a mascarpónét a nyírfacukorral, lime levével és héjával, valamint a kókuszreszelékkel jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a görög joghurtot. A krémet a vajas kekszre simítjuk, majd visszatesszük a hűtőben legalább 2 órára hűlni.

Tálalás előtt eltávolítjuk a tortaformát, valamint a szilikonos sütőpapírt és a torta tetejét limeszeletekkel díszítjük.

A csodás recept forrása:

Limeos-kókuszos sajt torta by Éva Juhász
http://limeandmenta.blogspot.com/

Az ember lánya csacska bő hónapocskára eltűnik, erre átdizájningolják a blogját. Hát minimum ejnye, mert olyan szépen megcsináltam a darabjait, és egy nlc-tündér fel is töltötte, mert egyedül béna voltam hozzá…

Tiszta tavasz-hangulatom van. Abbahagytam az őrült száguldást a szénhidrátok mesés világában… Hihi. Ervinre rá nem állok, lehet, hogy simán leszédülök, és jó beütöm a térdem kalácsát. Ember szerint hiába hallgatom fejhallgatóval szanaszét a jelenlegi kedvenc dalomat, ORDÍT!

Az őrületes hormonális kavalkádban melleim, mint két görögdinnye, feszülnek. Igazából lehet, hogy egyszerűen azért, mert híztam? Persze, szerintem nem. És beigazolódott, hogy ha az ember lánya tésztát, meg fehér kenyeret eszik, és nem menekül minimális cukortól, mint az ördögtől, akkor sem áll meg a világ. Most ezt remélem, hogy senki nem fogja úgy fel, hogy helyeslem… Hiszen akkor nem jöttem volna vissza! 🙂

Ráadásul, szerintem alapvetően azért, mert stabilizálódott a vércukorszintem, már nem érzem úgy ha tésztát vagy fehér lisztes-cukrosat eszem, hogy kiinnám a csapot, vagy úgy meglódul a cukorszintem, hogy futva sem érem utol. De nem élek ezzel vissza. Szóval szépen vissza a helyes, csökkentett szénhidrátos útra: MERT MINDIG A SÁRGA ÚTON, JÖN VELEM SOK BARÁTOM, TRALLALA LALLA LALLA, TRALLALA LALLA LA.

De tényleg, már megint újra kell tanulnom itt mindent. Most ez kinek, meg mégis mire volt jó? Megnézem, hátha vissza lehet csinálni, de szerintem nem valószínű. Az összes drágaságos Barátom hozzászólásai is eltűntek???? vagy csak nem találom? Mit zavart az a pár alig működő diétás blog és kit? Na jó, nem lett ronda, csak nem ezt terveztem… Most átnézem, itt mit és hol lehet és jövök vissza vmi jó kis témával…

Szóval itt vagyok, leszek, vigyorgok, rosszcsontkodok és jelenleg kicsit morgolódok is!

 Nagyon naivan azt hittem, hogy ha leveszik a párom gipszét, akkor ripsz-ropsz minden oké lesz. Hát tévedtem. Annyit javult a helyzet, hogy mindenben nincs rámutalva, de annyira nem jó, hogy elmenjek jógázni. Ráadásul, mint minden pasi, ha vmi baja van, sokszorosát képes nyafogni, mint egy nő. Bocsi, de ezt tényként kezelem.

Egy valami azonban megoldódott. Ami felugrott rám pár kiló, már potyog is lefelé. Alig marad meg bennem vmi, ami legalább ebből a szempontból jó. Vissza is álltam cukor és fehér liszt nélküli étkezésre, és túl vagyok az elején jelentkező, a megvonásból eredő éhenkórászkodáson. Lehet, hogy ez is belejátszik a pocim működésébe, rosszul tűri, hogy packázok itt vele. Jönnek az ünnepek, és lehet bármilyenre tervezni, úgyis csak többet és mást is eszik az ember lánya. Nem mintha nem lehetne tudatosan helyettesíteni a cukros-lisztes ételeket, meg a mennyiséget limitálni ésszerűen, de nekem ez soha nem ment karácsonykor. El is gondolkodtam mindig azon, hogy miért is van épeszű nőnek kedve az ünnepi trakta után kiöltözni akár Szilveszterre vagy utána bálokra… Ez nekem mindig nagyon ésszerűtlen volt.

Jézuskától és Télapótól magamban tornabérletet kértem, de tudom, hogy bármit hamarabb kapok… Lehet, hogy inkább a krampuszokkal, meg Rudolffal kell haverkodni???

 
Mára
jól belekényelmesedtem a lefogyásba, és kezdenek a kilók szépen
felkúszni. Még jó, hogy az egész egyben a hasamon landolt, így azonnal megkaptam a figyelmeztetést: DIÉTA indul,
nincs megállás, nem azzal foglalkozunk, hogy anyu piszkál, ne fogyózz
tovább, hanem igenis, nekilátok a felszedett kilóknak és még le kell
adnom 10-15 kg. Vagyis durván -15-20 kg még hátra van. Az aztán tényleg
csak plusz, hogy jönnek az ünnepek, mert hol van az előírva, hogy
megállás nélkül végig kell enni 2 hetet? Azért, ha nem csücsülne itt az
egész a hasamon, amitől a farmeremet alig tudtam begombolni (a múltkor
kigombolás nélkül esett le rólam), tuti nem kaptam volna észbe, hiszen
azért nagyon sokat fogytam látványosan, ez semmi ahhoz, ha eloszlik az
egész testen. Szerencsés alkat vagyok. Legalább most az egyszer.

Kaptam ajándékba egy tornaóra-jegyet:
dinamikus jógára megyek. Szülinapomra vagy karácsonyra meg bérletet
kérek, csak jó lenne kitalálni, hogy mire. Ahova a szívem húz, az messze
van… Egyszer mégcsak elzarándokolok, de rendszeresen már nagyon
kiesik. Tornakazikkal kéne feljavítanom az állóképességem, még van
olyan, amitől nem vagyok rosszul. Meg körül is nézhetek, mert az
garantált, hogy a tornakazik mindig mélyen le vannak árazva… Közeli
csöves konditeremre hajtok, bevallom, mert azon szocializálódtam. Olyan
helyeken, ahova nőnemű lények nem teszik be a lábukat, nincs csillivilli
rongyrázás, a gépeken kotlás órákig, csak fújtató srácok csöndben
edzenek, max. annyira jönnek oda, hogy leszedjék az extra súlyokat a
fekpad rúdjáról, és köbö a 3. alkalommal, amikor látják, jééé, ez a csaj
tényleg itt küzd a csöndben a súlyokkal, odajönnek kicsit beszélgetni,
és van, aki felajánlja, hogy segít az edzéstervben, ha szeretném. Szóval
ennyire vágyom. Egyébként csak a KÖKI-re
csábulnék el, mert ott nagyon aranyos edzőgárda van, a legszívesebben
extra korlátlan bérlettel, halálra edzeném magam velük, de a csövi és
közeli konditerem, mint anno a gimiben és az egyetemen, az az
esélyesebb.

A jóga miatt nagyon izgulok, bár ezt az ülést meg tudom csinálni. Remélem, még megy…

Ezt meg tuti nem. Még…

 Jó adag diétával, fogyással és a divatos “külsővel” kapcsolatos olvasnivaló gyűlt össze. Némi iróniával ugyan, de olvasgathatunk.

Negyven kilót hízott, hogy megérthesse a túlsúlyosakat

 Szóval az a nagy helyzet, hogy nem tudok aludni… és valószínűleg a kakasokkal fogok kelni. De nem bánom. Nem értem, sok ember miért gondolkodik furán. Amikor anyu egyik veséje leállt, és a másik is rendetlenkedett, felajánlottam, hogy nézessük meg, lehetek-e donor. Nem volt hajlandó róla beszélni sem. A saját főnököm lehülyézett, hogy nem vagyok normális, amiért felajánlom a saját egyik vesémet az édesanyámnak. Szerintem ő nem normális, ha fordított esetben egy szerettéért nem teszi meg. Rendben. Nem vagyok normális. Nem is akarok bármi áron normális lenni. Sokat segített a fogyásban, hogy tudtam, nekem egészségesnek KELL lennem. Muszáj.

Most meg inkább kukorékolok, de akkor sem szedek be semmit. Majd egy idő után elfárad a szervezet, és magától beáll. Illene már.

Mostanság szedek, de már csak szedtem az alvásra egy bogyót. De most, hogy megyek őssejtdonornak, nem szedem, hogy mire vért adok, már nyomokban se legyen a szervezetemben. Nincs sok esély 10.000 az 1-hez. A vércsoportunk azonos, és bizakodok. 

Nem is gondoltam, hogy ilyen lesz. El sem tudok aludni, fel is ébredek, meg fel is kelek hajnalban. Pár nap, és kidőlök. Erre várok. Végülis semmiség kibekkelni pár napot, ha egy másik: mellesleg nagyon fiatal ember életéről van szó. Lehet, hogy ez fog rávenni a futásra? Hogy fizikailag is lefárasszam magam.

Bár rájöttem, egész nap a tűsarkúmban mászkálni sport. Most is felraktam a lábam. Hogy bírják a nagyon nőcis nők? Én szerettem mindig a magassarkút, mert szerintem egyrészt a súlyfeleslegem miatt is, máshová esett a súlypont. Mivel nem vagyok alacsony, az extra magasság nem volt lényeges, viszont kényelmeset választottam mindig.

A teljesen lapossarkú eszméletlenül fáj rövid időn belül. Ha ezt az ember simán bevállalja csak azért, mert kell, meg hozzátartozik pár szituációhoz, akkor mit nekem pár nap álmatlanság?

Legalább többet írok.