Édesapám

 Most Ervint hanyagolom…

Megöleltem az édesapámat. Hosszan tettem, megsimogattam kopaszodó, szöszhajas fejét. Erősen öleltem, hogy érezzem teljes fizikai valójában. Zavartan mosolygott. Nem értette, én meg visszamosolyogtam, és nem magyaráztam… Megünnepeltük öcsi 25. és nagyapa 82. szülinapját. Volt anyukám által készített epertorta, sok finomság, szeretet, nevetés, olaszos hangzavar. A “fiúknak” egy-egy pólót vettem csak, azt sem a drágább fajtából, mert most ennyire futotta, de amilyen lelkesen próbálta fel nagyapa az övét, és csodásan állt rajta, le sem vette, ez kárpótolt azért a letolásért, amit a páromtól kaptam, amiért éppen csak beszaladtam, hogy max. 5 perc alatt vegyek egy a mi pénztárcánkhoz mérten drága, de amúgy olcsó és szimbolikus ajándékot.Csodálatosan éreztem magam, és a többiek is.

Ebéd után édesapa ügyetlenül kereste a botmixert. Az epertortából turmixolt össze 2 szeletet az édesanyjának. Nagyi már hosszú évek óta vegetál: Altzheimer-kór. Már pépeset tud csak enni, idős korára rajong az édességért, főleg a sütikért. Édesapa minden vasárnap vissz neki valamit, ami nem teljesen szilárt és megeteti.

De még megteheti, és én is megtehetem, hogy hosszan ölelem, és ő viszonozza.

Egy kórházi ágyon közben egy másik édesapa már nem tud egyedül felülni. Már nem ismeri meg a szeretteit, agyi áttétek, ödéma. Nem tud már egyedül felülni, talán vissza sem ölel, csontáttét. Csak telefonon beszéltem vele még tavaly, mert tudtam segíteni neki, vagyis próbáltam egy másik dologban. És személyesen csak az esküvőmön beszéltünk , futva. Elfoglalt volt mindig, rengeteget dolgozott, tett és gondolkodott. Zseniális ember. Még jelen idő.

A jövő héten is hosszan, erősen megölelem az édesapámat. Nem nagyon fogja érteni, de arcán megint kicsit zavart, de boldog mosoly nyílik. Megint erősen fogom át szikár, erős, már kissé meghajló testét, hogy érezzem: van még nekem.