A kurtizánok. Kislány voltam még, amikor Balzacot, Zolát olvastam, és megláttam a polcon a Nanát.
Már a címe is kedvesen hívogatott. Természetesen nem engedték
elolvasni. Évek múlva olvastam csak. Ez az a regény, aminek már az első
sora izgalmas.
Egyszer
írtam is egy kötelező esszét a kurtizánokról. Furcsa, hogy régebbi
évszázadokban megvolt a helyük. Nem kellett megkerülni a témát, még
Bethlen Gábor önéletírásaiban is nyugodtan leírja, hogy a velencei
kurtizán a harangszó hallatán, ott, ahol és amiben éppen ült, elkezdett
keresztet vettni… Az elmúlt években sorra jelentek meg az ilyen
témájú könyvek, nemcsak a Havas féle Kelemen Annás, de az egyetemista,
aki ebből fizette a tanulmányait, sőt, volt, aki blogot is vezetett a
neten…
Ki
tudja, kik élnek a testükből. A fórumon vki feltett pár nem éppen
normál hirdetést, ahol enyhén burkolva szexipari szakmunkást keresnek.
Egy blogban, ami elvileg nem ilyen témájú, találtam egy posztot, amiben
egyértelműen egy ilyen alkalmat ír le egy lány. Nem vagyok benne
biztos, hogy van emögött valódi valóságtartalom is. Tényleg be fogok
íratkozni a könyvtárba, hogy újra elolvashassam a Nanát, a Félkegyelműt
és a többi ilyen regényt is. Nasztaszja Filippova a Félkegyelmű egyik
szereplője: a haja szőke, mint az angyalé, és a szeme fekete mint…
A
suliban volt egy csoporttársam. Szegényt a természet nem éppen előnyös
külsővel ajándékozta meg. Óriási mell és pocak, cingár lábak, vicces
pofi. Szerintem isteni humora volt. Mindenki azt hitte, hogy fehérmájú,
mert szinte sportot űzött abból, hogy testi közelségbe kerüljön a
számára tetsző, de szerintem nem mindig tetsző srácokkal. Volt olyan
is, hogy a szórakozóhelyen bement a férfi WC-be, és ott helyben
lerendezte a szerencsés vagy éppen szerencsétlen, nem feltétlenül józan
kiválasztottat. Egy ideig számolta őket. Én úgy 40-50 db pasira
emlékszem kb. fél év alatt. Szerintem vicces lett volna, ha írja is
őket. XY a tizenötöske.
Pár napja újra megnéztem az Egy gésa emlékiratai című
filmet. Természetesen olvastam is a regényt, amiből készült. Tudom, a
gésák nem kurtizánok, ki is vesztek pontosan ezért a világból. A
filmben hangzik el egy mondat: a gésa, nem kurtizán, a gésa műalkotás.
Valamiféle kvintesszenciája a külsődleges női szépségnek. Kár, hogy ez
mamár nem igazán számít.
Egyvalamiben
azért mindegyik említett nő közös: az elementáris és olthatatlan
szeretetvágyban, ami egyfolytában azért kiált, hogy mentse meg már
végre valaki vagy valamilyen felsőbb erő.
A gésák nem vesztek ki a világból, még ma is élnek Kiotóban és Tokióban is, bár a számuk már elenyésző a történelmi időkhöz képest. Ha érdekel a kultúrájuk (és nem az a hamis kép, amit Arthur Golden festett le), akkor ajánlom Liza Dalby: Gésa, Iwasaki Mineko: Gésák gésája és Nakamura Kiharu: Kiharu, a gésa című könyveket. Ezek közelebb kalauzolnak a világukhoz, mint az Egy gésa emlékiratai, és ha a youtube-on körülnézel, láthatod, ahogy rendezvényeken fellépnek, táncolnak és énekelnek. Sőt, 2005-ben a BBC készített róluk egy videót, ahogyan egy fiatal lány belép a világukba, és a mindennapi életét közvetíti. A műsor címe: Geisha girl, és elérhető a youtube-on.
Ezen kívül van még sok hasonló műsor. Dawn Porter Geisha Girl című műsora, vagy egy japán csatorna műsora, a Maiko-han tanjo (2010-es felvételek), ahol Mamechika képzését nézhetjük végig a debütálásig.