Mostanában nyavajogtam, hogy miért nem adják le újra Audry Hepburn filmjeit, mert én kislánykoromban annyira szerettem, és olyan jó lenne újra megnézni. Ráadásul nem is magamban morogtam, hanem hangosan. Annyira örültem, hogy ezen az ünnepen megkönyörültek rajtam minden televíziók angyalai, és nemcsak a Római vakációt és az Álom luxuskivitelbent, de még egy életrajzi filmet is leadtak. Persze nem büntethettem a páromat azzal, hogy szinte egymás után nézzen meg egyenkét két három órás fekete-fehér filmet, de a Római vakációt megnézte velem, és hagyta, hogy az önéletrajzi film ismétlését is megnézzem. Mindig elvarázsolt A. H. kislányos bája, kedvessége.
Az önéletrajzi filmből kiderült, Gigi szerepére egy Broadway címszerepre is úgy választották ki, hogy nem kell igazán színészkednie, hiszen ő maga Gigi. Az első igazi mozifilmje volt a Római vakáció. Ugyanúgy osztatlan sikert aratott, mint a Gigi. Most jöttem rá, hogy milyen régen nem szórakoztam igazán felhőtlenül. Ráadásul az sem számított, hogy egy ősrégi fekete-fehér filmen. Készülhettek azóta újraforgatások, meg nagyon-nagyon drága filmek, de az én szívemben mindig lesz hely a Sabrinának, a Funny Face-nek, a My Fair Ladynek…
És azért egy kicsit a blog témájához: átragadt rám a római lány könnyedsége, mert a sütievést és karácsonyi éteket én sem kerültem el, de úgy érzem, nem híztam… Le is kopogom gyorsan… koppkoppkopp
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: