Lájtblúúúúú

No smoking

 

 Jó régen nem jártam erre. Igazából leginkább egészségügyi létesítményekbe jártam: kórház, ügyelet, mentő stb. Hosszú történet, most már vége. Szóval nem a legfontosabbak közé tartozott életemben a fogyókúrám, diétás étkezésem stb. Pedig pont ilyenkor nem szabad nagyon nagy ívben abbahagyni. Szerencsére ez nálam alig egy hét volt, hogy szinte csak este 10-kor ettem, és azt, ami a kezembe került. Még rajtam van majdnem 2 kg, de szépen megy lefele az is. Ami gyorsan feljön, az elég gyorsan le is tud menni. 

Azért van amiért dícséretet érdemlek: abbahagytam a dohányzást. Lehet, hogy fordítva fog elsülni, és hízni kezdek, bár szerintem ahogy kitisztul a szervezetem, akár futás közben sem kapkodom majd a levegőt. Amennyiben hajlandó leszek futni.

Buta mánia: rá akarom szoktatni magam a futásra. Meg akarom szeretni, mint ahogy az úszást is szeretem: közben végtelen nyugalom van, csak a víz és te, és úgy érzed, bármennyit tudnál úszni, határ csak az uszoda zárása… Vágyom egy szép új futócipőre és egy jó erős sportmelltartóra… Mert ugye futni bárhol lehet, nincs szinte helyhez és időhöz kötve… Nem mondom, hogy 110 kilósan kell elkezdeni, de akkor is jó lenne. Tavaly nyáron futottam pár száz métert, és bár fizikailag jól bírtam, a cigit nagyon éreztem. Súlyom sem igazán volt több, itt stagnálok a 110 kg körül. Kicsit tudatosabban kell hozzáállnom: be kell terveznem, hogy lemegyek 100 kg alá. Elvileg 2 hónap elég rá, mondjuk, legyen 3: augusztus végére. Mert célkitűzés nélkül meg aztán végképp nem megy.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. feketezseton says:

    Szia! Ügyes vagy, hogy leszoktál a cigiről. Én is tervezem mindig, de nagyon viszatart, hogy amikor utoljára pár éve leszoktam 2 hét alatt 8 kilót szedtem fel!!! Na azzal a lendülettel rá is gyújtottam! 🙂
    Örülök, hogy jelentkeztél és gyere sokat!!!
    Pussza!

  2. LB says:

    Szia Zseti!

    Nem híztam, de nagyon hiányzik a cigi. Azt nem tudom, hogy így is marad-e, csak remélem. Vettem cukormentes cukorkákat, így cigi helyett nem ezeket majszolgatom. Te nem ettél többet, nassoltál cigi helyett?
    Puszka,
    LB

  3. feke says:

    dehogynem!!!! reggeltől estig ettem, bármit-bármivel. 🙂 és szorulásos lettem, amivel azelőtt soha nem volt gondom.

  4. LB says:

    Azzal nincs gondom, de szerintem ezért nem fogyok. Itt stagnálok 111-110 kilón, és inkább felfelé kúszna ez is, mint le. Nem nassolok, max. cukormentes cukorkát. Nem is cigiztem sokat, ezért sem értem, hogy mi van… A rosttablettát próbáltad? Nekem az is bejön, hogy reggelire tk. müzlit eszek.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!