93-94 kg
Na, ennyi idő kellett, hogy az ünnepek, meg a megelőző 2 hét alatt felszedett kilók eltűnjenek. Megjegyzem, a mozgás most a munkám és egyéb okok miatt kimaradt az életemből, keveset iszom, és jobbára este eszem, lehetőleg szénhidrátmentesen. De ezt abszolút átmeneti állapotnak szánom. Teljes izgalomban vagyok, nagy kihívás a munkám: nemcsak a semmiből felépíteni egy rendszert, de a nulláról csapatot építeni úgy, hogy közben minden új, és változik. Az is nehéz volt, hogy mialatt kiépítem a rendszert (ebben sokat segítenek a kollégáim is), együtt újként a kis csapatommal, elfogadjanak engem vezetőnek úgy, hogy nem feltétlenül azért, mert a főnök kijelentette, hogy én vagyok a vezető és kész. Mert amikor már egy rendszer folyamatában működik, és bekerül még 1-2 ember, az teljesen más, mert ott adott már minden.
Most érzem azt végre 2 hét után, hogy egyrészt a rendszer jól működik, sikeresek leszünk, és azt is, hogy a csapatomban lévő emberek bizalommal fordulnak hozzám emberileg, és szakmailag is elfogadnak vezetőnek. Sőt, hogy klassz a csapat, és kívülről is vonzó a kis közösségünk és a munkánk is. El is felejtek sokszor enni. :o)
Szóval, amire oda kell figyelnem: napi folyadék, napközben is enni. A mozgásra nincs ötletem, mert időnként hamarabb megyek be és tovább maradok. Egyelőre ötletem sincs.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: