Lájtblúúúúú

Lélek és test

 Érdekes figyelni a testemet, ahogy átalakul. Látni mások reakcióját és a magamét. Korábban is működött egy erős belső kisugárzás, vonzás belőlem. Ez legfeljebb annyit jelentett, hogy bájos nőnek tartottak, szerettek a közelemben lenni és éreztem, hogy a tökéletlen külső ellenére szívesebben vannak a közelemben, mint máséban.

Furcsa volt, amikor elkezdtek megfordulni utánam a férfiak. Most már egész sokan. Bár ez nem tudom meddig tart, mert már nem leszek fiatalabb… Bár, ha kialszom magam, és nem akar körülöttem kihalni a fél családom, és hozom a pozitív kisugárzásomat, akkor nincs gond azzal, hogy jóval fiatalabbnak nézzenek. Na jó, a távolsági buszon a fenébe is, a múltkor már nem kértek diákot… Ha kivagyok, na akkor jön a beesett arc és az extra karikás szem. Mondjuk sose öltöztem kihívóan, egy 80D-s mellé talán felesleges is, meg azért annyi önkritikám van, hogy azért van még felesleg bőven rajtam, és hát hol vagyok én a feszes húszéves alig felöltözött, de már műmellben feszítő húszévesekhez, de akkor is megvan az az előnyöm, hogy én már nő vagyok, és nem nőkezdemény. (Egy fiúbarát véleménye.)

Nem mindig érzem még a határokat. Feltöltve energiával, kint a Duna-parton, jó, egy viszonylag eldugott stégen könnyedén napozok félmeztelen, de mondjuk egy hozzászólásnál vagy más helyzetben még a lelkem néha kövér. Régebben az okozta a disszharmóniát, hogy törékeny voltam belül, vékony csuklójú, karcsú, de kívülről egy dromedár nézett vissza a tükörből. Most időnként keveredik..  Figyelmeztetett is egy kedves fiú a facebookról, hogy miért írok úgy, mintha még mindig olyan lennék. Hát, nem tudom. Azt hiszem megadom neki a blogom címét. De lehet, hogy sok intim dolgot írtam le, és hát itt nincs hozzá arc, csak privát kérésre, mert hát blog.

Észrevettem máson is, aki sokat fogyott. Időnként még nem látja reálisan magát. A mai napig nehéz hova tennem magam, hiszen még elvileg van rajtam felesleg, de ezt már tudom kezelni. Jó, aki kritikus, az azt mondja, fogyjak még. Nem erőltetem, úgyis lemegy még, aminek le kell mennie. Addig meg csak összesimul a törékeny de olykor sziklaszilárd lelkem és az olyan amilyen, de én elfogadtam testem…

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. feketezseton says:

    Szia!
    Azt gondolom nagyon kevesen látják magukat olyannak amilyenek valójában. Sok kövér soványnak látja magát, aki sovány kövérnek. Még akkor is így van, ha nem megy át valaki olyan változáson mint Te.
    De Te klassz csaj vagy, hamar összesimulsz majd! Ezer puszi!

  2. LB says:

    Köszönöm Zsetikém, nagyon!
    Azért címszavakban írd meg, kb. mi van Veled.
    puszil: LB

  3. Kameo says:

    Szia! Nekem is nehéz reálisan látnom magam, pedig én
    “csak” 8 kilót fogytam május óta. De akik rég láttak, azt mondják, nagyon látványos. És az is látszik, hogy rendszeresen mozgok. De én meg sokszor, ha belenézek a tükörbe, még mindig azt a pihe-puha, husi kislányt látom. Puszi

  4. LB says:

    Rossz a tükröd, Kicsilány!
    Én mindig egy gyönyörű, okos, tiszta tekintetű fiatal nőt láttam akkor is. 8 kg-val többel is az voltál. Nem a fogyásnak örülök a legjobban, hanem hogy jobban érzed magad. DE szeresd meg jobban azt a klassz csajt, aki vagy. Kilóktól függetlenül.
    Kicsit mintha mozgásfüggő lennél, néha aggódom emiatt. Azért ne vidd túlzásba.
    Ezer puszi, és vigyázz Magadra ám, Szépséges!
    LB

  5. feketezseton says:

    címszakakban:
    meló
    meló
    meló
    pasigondok
    meló
    meló

    nem hangzik izgalmasan, ugye?!
    puszillak

  6. Kameo says:

    Hááát, igazad lehet: mozgásfüggő vagyok. 🙁 Ezért is leszek most aerobik oktató…
    De abban igazad van, hogy sokkal jobban érzem magam 🙂 Végre azt csinálhatom, amit szeretek és nem kell az irodában kuksolnom. Próbálom növelni az önbizalmamat is.
    Te is vigyázz magadra és kívánok minden szépet a családodnak, hogy éljenek és viruljanak!!! 🙂

  7. LB says:

    Szerintem az lenne neked az ideális, ha a szakmád, aminek nem is akármilyen a respektje és jövője, mellett vállalnál pár órát. A mozgás adrenalint termel, könnyen kialakul a függőség. Én láttam olyan ismerőst, aki csontsovány volt, akkor is naponta több órát edzett.
    Vigyázz magadra, Kicsilány!
    Ezer puszi, LB

  8. LB says:

    Zsetikém:
    melógondok
    melógondok
    melógondok
    melógondok
    melógondok
    pasigondok durván
    pasigondok durván
    pasigondok durván
    pasigondok durván
    pasigondok durván
    betegség, betegség, betegség.
    ez sem hangzik sajnos jól. :o(((((((

  9. feketezseton says:

    egy vigasztalhat minket:
    ennél már csak jobb lehet!!!!! 🙂
    puszillak

  10. LB says:

    Zseti, Édes, mióta vigasztalgatjuk is ezzel magunkat?????
    De legyen így.
    Amen.
    LB


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!