Lájtblúúúúú

 Nem
bírom megállni, stikában előveszem a centimet. 1-2 cm mínuszt már látok
a múlt hetihez képest. Szerintem ezek a centik egy hagyományos ünnepi
menüvel már el is tűnnének. Még jó, hogy nem terveztem, és most már
biztos is, hogy nem is lesz ünnepi menü. Amilyen vacakul vagyok,
szerintem örülök, ha vmi hétköznapit összeütök, azt is a párom
kedvéért.

Az
ünnepi menüről: olvastam egy blogban, hogy egy srác kísérletképpen
december elejétől minden nap a karácsonyi hagyományos magyaros menünek
megfelelően eszik, és közben méri magát, igen, nemcsak a súlyt, hanem
vércukrot, koleszterint is. 10 nap alatt hízott 2-3 kg-t, de csak
azért, mert közben beteg is volt, és már ennyi  is jócskán megemelte a
vércukrát és koleszterinjét. És teszem hozzá: férfi az illető.
Szerintem ez egy nőnél még rosszabb érték lenne. Emlékeztek a Supersize
Me című filmre, ahol a főhős csak bizonyos gyorséttermi kaját evett?
Hát nekem ez a kísérlet kísértetiesen hasonlít a filmre… Bár
szerintem ezek a túlzásról szólnak: ugyan már, ha 2-3 alkalommal, mert
ennyi ünnep van kábé, hagyományos magyaros ünnepi ételeket eszünk, vagy
gyorséttermi hamburgert sült krumplival, még nem fogunk belehalni… Korábban
nekem egy karácsony-szilveszter együtt legalább 5 kg felesleget
jelentett, ugyanis én a közbeeső napokat is süti és maradékevéssel
töltöttem. Az idén elvileg úgy terveztem, hogy ünnepies, karácsonyi
hangulatú husikat csinálok, és zöldség- és salátaköretet is a
hagyományos mellé. Terveztem egy kis teljeskiörlésű diétás sütit somlói
galuskának elkészítve, és úgy gondoltam, hogy a család többi tagja majd
úgyis készít cukrosat, anyóska meg töltött káposztát és halászlét. (Az
utóbbit max. egy évben egyszer eszem úgyis, hiába hal, akkor is nagyon
fűszeres, és mindig nehéz a gyomromnak.) 

Igazából
nem érdekel az étel, semmit nem ér a puccos, színes körítés, ha a
szívemben nincs karácsonyi hangulat. És most sajnos nincs.Még annyi
sincs, mint a korábbi években… Remélem, hogy ez hamarosan meg fog
változni…

És tanulságnak néhány cm még ünnep előtt:

mell: 115 (115, 118 cm)

mell alatt: 93 (95 , 96 cm) szeretném: 85 cm

has1: 109 (110 , 121 cm) szeretném: 85 cm

derék: 103 (105, 110 cm) szeretném: 75-80 cm

has2: 128 (131, 138 cm) szeretném: 95 cm

csípő: 121 (121, 122 cm) szeretném: 110 cm

A kurtizánok. Kislány voltam még, amikor Balzacot, Zolát olvastam, és megláttam a polcon a Nanát.
Már a címe is kedvesen hívogatott. Természetesen nem engedték
elolvasni. Évek múlva olvastam csak. Ez az a regény, aminek már az első
sora izgalmas.

Egyszer
írtam is egy kötelező esszét a kurtizánokról. Furcsa, hogy régebbi
évszázadokban megvolt a helyük. Nem kellett megkerülni a témát, még
Bethlen Gábor önéletírásaiban is nyugodtan leírja, hogy a velencei
kurtizán a harangszó hallatán, ott, ahol és amiben éppen ült, elkezdett
keresztet vettni… Az elmúlt években sorra jelentek meg az ilyen
témájú könyvek, nemcsak a Havas féle Kelemen Annás, de az egyetemista,
aki ebből fizette a tanulmányait, sőt, volt, aki blogot is vezetett a
neten…

Ki
tudja, kik élnek a testükből. A fórumon vki feltett pár nem éppen
normál hirdetést, ahol enyhén burkolva szexipari szakmunkást keresnek.
Egy blogban, ami elvileg nem ilyen témájú, találtam egy posztot, amiben
egyértelműen egy ilyen alkalmat ír le egy lány. Nem vagyok benne
biztos, hogy van emögött valódi valóságtartalom is. Tényleg be fogok
íratkozni a könyvtárba, hogy újra elolvashassam a Nanát, a Félkegyelműt
és a többi ilyen regényt is. Nasztaszja Filippova a Félkegyelmű egyik
szereplője: a haja szőke, mint az angyalé, és a szeme fekete mint…

A
suliban volt egy csoporttársam. Szegényt a természet nem éppen előnyös
külsővel ajándékozta meg. Óriási mell és pocak, cingár lábak, vicces
pofi. Szerintem isteni humora volt. Mindenki azt hitte, hogy fehérmájú,
mert szinte sportot űzött abból, hogy testi közelségbe kerüljön a
számára tetsző, de szerintem nem mindig tetsző srácokkal. Volt olyan
is, hogy a szórakozóhelyen bement a férfi WC-be, és ott helyben
lerendezte a szerencsés vagy éppen szerencsétlen, nem feltétlenül józan
kiválasztottat. Egy ideig számolta őket. Én úgy 40-50 db pasira
emlékszem kb. fél év alatt. Szerintem vicces lett volna, ha írja is
őket. XY a tizenötöske. 

Pár napja újra megnéztem az Egy gésa emlékiratai című
filmet. Természetesen olvastam is a regényt, amiből készült. Tudom, a
gésák nem kurtizánok, ki is vesztek pontosan ezért a világból. A
filmben hangzik el egy mondat: a gésa, nem kurtizán, a gésa műalkotás.
Valamiféle kvintesszenciája a külsődleges női szépségnek. Kár, hogy ez
mamár nem igazán számít.

Egyvalamiben
azért mindegyik említett nő közös: az elementáris és olthatatlan
szeretetvágyban, ami egyfolytában azért kiált, hogy mentse meg már
végre valaki vagy valamilyen felsőbb erő.

Nem
is rossz, csak figyelembe kell venni, hogy az elején mindig meglódulnak
a centik lefele, nem tudom pont ugyanúgy és ugyanott mérni. Jaj, és
most még pluszban bele is kell húzni, mert az ünnepek alatt senki sem
ropogtat répát… Bár, akár még az is előfordulhat.

Az
egyértelműen látszik, hogy a problémás helyekről legalább 20 cm-t kell
fogynom, és még akkor sem leszek nádszál, csak normál telt. Ez
szerintem 30 kg-nak felel meg. Ehhez intenzív 4 hónap minimum kell. De
ez már azt is jelentheti, hogy tavaszra újra normálisan fogok kinézni.
Onnan már csak egészségesen visszafogott étkezés és sport, és már
tartom a súlyomat, és talán még megyeget is le pár kiló és főleg centi.

Ez
elég egyszerűen hangzik. A futásig kéne eljutnom, mert azt bárhol,
szinte bármikor lehet csinálni. Ha ügyes leszek, tavasz végére már
spórolhatok egy normális sportmelltartóra és futócipőre is…

mell: 115 (118 cm)

mell alatt: 95 (96 cm) szeretném: 85 cm

has1: 110 (121 cm) szeretném: 85 cm

derék: 105 (110 cm) szeretném: 75-80 cm

has2: 131 (138 cm) szeretném: 95 cm

csípő: 121 (122 cm) szeretném: 110 cm

  Teljesen elvesztettem a realitásérzékemet, nemcsak hogy elolvastam a Galaxis utikalauz stopposoknak c. könyvet, de még a belőle készült filmet is megnéztem. Lassan ufó válik belőlem.

Na jó, ezt azért mindig is sejtettem…

Mostanában nosztalgikus hangulatom van, olyan megboldogult kollégistakoromban… Talán azért is, mert elég sokszor arra gondolok, hogy mi is ilyenek voltunk, mint a mai húszévesek? Csórók voltunk. Mentünk színházba, ahol még volt 60 meg 40 forintos színházjegy a kosztümös főpróbára (szigorúan diákoknak és munkanélkülieknek: hogy az utóbbit mivel lehetett igazolni, fene se tudja). Egyszer ment a kamarában a Godot-ra várva. Hát mi hárman barátnők, szoba és évfolyamtársak rendesen rá voltunk izgulva. Jegy már elfogyott. Bementünk abba a vendéglátóipari egységbe, ahová tudtuk, hogy nemcsak a színészek, de az igazgató is járt. Persze, ott is volt éppen, és meg is kérdezte tőlünk: kislányok, miért szomorkodtok annyira? hát, mert nem kaptunk jegyet már a Godot-ra. És bevitt minket ingyen…

Úgy spóroltunk, hogy stoppal jártunk haza. Jobb volt, mint több pénzt kérni otthonról, persze úgy, hogy tudtuk, nem mi vagyunk az egyedüli gyerekek a családban. Inkább stoppoltunk. 

Szerintem ezzel a mentalitással ma már tuti ufónak számítunk. És ma már tuti nem tehet meg ilyet egy színházigazgató sem…

 Nem volt egy rossz ötlet a karácsony előtti diéta. Egyrészt nem a pluszkilókra felszedett pluszkilókkal kezdem az új évet, másrészt nagyon egyszerű ételekre vágyom az ünnepi asztalra. Az elmúlt pár héttel elértem, hogy egy snassz rántott húsnak is ünnepi jellege lesz. Nem is tudom, miért is csinálok ekkora ügyet az evésből. Ha jól belegondolok, akkor fogytam le sokat mindig is, amikor az evésből sem gondot, sem programot nem csináltam. Csak ettem vmit, ami nem volt hízlaló azért, hogy működni tudjak. NEM lesz még egyszer olyan karácsony, hogy külön program az étkezés, és a teletömöttség utáni pilledés és csöndes szenvedés. Édesség is minimális lesz, majd teletömnek sütivel az anyukák. Az is bőven elég lesz. :o)

 
Nem
tudom, ki hogy van vele, de én nagy boldogságok közepette, vigyorgó
arccal még soha  a büdös életben nem kezdtem még fogyókúrázni. Persze
most, hogy lóg az orrom, kint undorítóan szürke idő van, teljes joggal
érzem azt, hogy parkolópályára küldtek, na igen, most akkor
fogyókúrázzunk, meg szépüljünk a nagy semmiből, kávézacból meg
ilyesmikből…

Nem vagyok én sovány vidámabb perceimben sem, mégis… Állítólag
a mozgással elmúlik az ember lányának depressziója, mert a mozgással
termelünk boldogsághormont. Meg csokievéssel is. Csak tudnám, hogy ha
nem rántottam meg a bokámat és a vállamat, akkor miért fáj. Mert fáj
attól a fenenagy téli depressziómtól. 

Ennél
a helyzetnél csak az a rosszabb, ha depressziós vagy, és még csokik is
vannak a közelben. Ezt most pont úgy mondom, mintha csokifüggő lennék.
Pedig nem is vagyok annyira oda a csokiért. Néha megkívánom, és még
megboldogult fiatalabb koromban volt, hogy egészben lecsúszott a
torkomon egy tábla, de annyira nem jelent nagy kísértést. Amikor kicsi
voltam, és nagyon-nagyon vékonyka, csak és kizárólag fekete csokit és
sport szeletet voltam hajlandó enni. Ez azért is nagyon szép
teljesítmény volt tőlem, mert már akkor nagy hangsúlyt fektettem a
sportra, valamint a családtagjaimat is jól megsportoltattam, hogy a
kicsi vézna, alig evő kislányuknak étcsokit szerezzenek be. Akkortájt
szerintem egy normális ember maximum tortabevonóként ismert ilyet.
Szóval a csokival már akkor problémás volt a viszonyom. Aztán később,
amikor csokifüggőkkel ismerkedtem meg, akkortájt olvastam valahol
online, hogy a csokiéhség tk. koffeinhiány. Ezt azóta is megpróbálom
elhitetni minden csokifüggővel eredménytelenül. Én azért egy
édesítőszeres kapuccsínót nem cserélnék fel soha vmi csokira.

Szóval
csokival sem tudok boldogsághormont termeltetni. A páromat lerohanni
sem tudom, mostanában folyton dolgozik, hétvégeket is, és sokszor
esténként is. Erre
fel találtam ki, hogy a depresszió ellen marha jó dolog összekapni
magam, vékonyabb és szebb lenni, mert ugye, akkor sem tudom az
önsajnálatba annyira jól beleélni magam. Bár igaz, hogy én régen egy
nagy tál makarónival is nagyon szépen tudtam a depressziót orvosolni,
de még milyen szépen. Szép nagyra is nőttem tőle. 

Végülis
dokibát is meglátogathatnám, és mondhatnám neki, hogy levert vagyok,
nem tudok aludni (ami nem igaz, de hát pszichomókusnak hazudni
bocsánatos dolog). Ő meg felírna valami antiszomorkát, meg altatót, és
még az étvágyam is elmenne. Az emberek nem tudják, hogy az
antiszomorkák elveszik az étvágyat, mert akkor fogyókúrás pirulákként
szednék. Tudom, hülye vagyok. Dokibának
a szobájában van egy kis tábla: Ez tiszta őrültekháza! felirattal. És
az emelete is tele van bolondokkal, ott flangálnak őrizetlenül. Úgy
kerültem hozzá, hogy egyszer 3 napig nem aludtam semmit. És akkor már
elég zombi voltam ahhoz, hogy beessek hozzá. Azóta időnként, ha nagyon
nem tudok aludni, meglátogatom. Mindig örül nekem. Szidjuk az
egészségügyet, érdeklődöm, hogy mi van a kórház és az osztályának
bezárásával vagy éppen országos központtá kinevezésével, ős jól
kipanaszkodja magát, firkál nekem pár receptet, és rendszeresen úgy
búcsúzunk el, hogy örökre, mert nekem egy adag mindig elég, azt sem
szoktam végig beszedni. 

Szóval holnap ember elhúzza a csíkot, én meg megnézem, hogy milyen mozgásformát tudok üvöltés nélkül véghezvinni… 

Ezeket tegnap írtam. Leporoltam a jó öreg norbikazit.

• Nem szenvedtem nagyon.
• Nem üvöltöttem a fájdalomtól.
• Nem izzadtam szét magam, de azért ütős volt.
• És igen, nagyon-nagyon jól esett. Pedig ügyeskednem is kellett, mert megállt az elején, szerintem szétkarcoltam.
• És jobban teszem, ha ezt holnap is megteszem…
• És tényleg jobb a kedvem. Vagyis van kedvem…

Nagyon magányos voltam, és
elértem egy akkora súlyt, amekkorát még soha. Kollégista voltam. A baráti köröm
mindig is alapvetően nagyon csinos lányokból állt, bár nem ez volt a
kiválasztás kritériuma. A pasik elég messzire elkerültek, mármint azok, akik
nekem tetszettek. Egyszer csak megelégeltem az egészet. Azt azért túlzásnak
tartom, hogy nem ettem, ha emlékezetem nem csal, maximun délután egy kései
ebédet, ami egy tányér főzelék, leves, időnként egy pufirizs kefírrel, vagy
valami hasonló volt. Mellette elszívtam legalább 1, időnként 2 doboz cigit, és
megittam 5-6 kávét. Egy igazi luxusom volt: megvettem azt a pezsgőtablettát,
sőt, több félét, ami akkor egyedül cukormentes volt. Minden nap megittam egy
multivitaminosat, és időnkét egy magnéziumosat és vasasat is. Tél volt, amikor
kezdtem, május végére lement 50 kg. Az első 15-20 kg szinte leolvadt rólam.
Mivel vizsgaidőszak vége volt, és még lassan indult be a félév, és a barátnőm
is vidéki volt, sőt, az ország másik végéből, ezért nem jött fel, csak
vizsgázni, és így fordult elő, hogy csak telefonon beszéltünk, de már 2 hónapja
nem találkoztunk. A hétvégét a koleszban töltöttem, és vasárnap elmentünk
színházba. Az operát kevesen szeretik, ezért talán egyedül is álltam a
buszmegállóban. Sokat kellett várni a buszra. A lökött barátnőm meg képes volt
ott vacillálni, hogy én vagyok-e. Ráadásul ki is voltam öltözve, mert hát
mégiscsak operába nem mentem még akkor sem slamposan…

Nem volt nagyon nehéz, mert úgy
éreztem, nincs más választásom, és egy idő után meg is szoktam. Volt olyan, aki
az első 20 kg mínusz után kedvesen annyit mondott csak: ja, szerintem mindegy,
hogy ha kövér vagy, akkor ekkora, vagy 10-20 cm-rel keskenyebb vagy… Ráadásul
az illető hölgy jó barátja volt az általam kiszemelt szőke hercegnek. Még jó,
hogy azért mások bíztattak, és kezdtek már normális ruhák is rámjönni. Akkor
még rosszabb volt a helyzet, és szinte csak zsákokat lehetett ruhaként kapni az
üzletekben, azt is csak hébehóba. Nekem főleg varratott ruháim voltak.

 Mozgás csak a szobában tornáztam zenére, mert futni még nem
bírtam volna. Szerintem inkább az számított, hogy nagyon keveset és azt is
ésszel ettem. Szerintem időnként 1-1 napot ki is hagytam. A mai eszemmel már
tudom, hogy akkor nyáron szépen rá kellett volna szoknom egy olyan étrendre,
ami egészséges, de nem tettem. Mivel katasztrofálisan rossz volt a vérképem,
visszatértem a régi szénhidrátos kajákhoz. Nem azonnal jött minden vissza, és
nem is egyből, de pár év alatt visszaszedtem. Tudom, amivel lefogytam, az nem
egy folytatható életmód, de ma már tudom, hogy nem annyiból áll a fogyás, hogy
lefogyunk, és az attól kezdve úgy is marad. Megtanultam azóta kontrollálni az
étkezésemet, igazából akkora túlzásokba, mint régen, ma már nem szoktam esni.
Nem is akarok vékony lenni, csak egy normális alkatot szeretnék. A hasam és a
combom nagyon durva. A has lemegy a diétával, viszont a combomra kipróbálok egy
egyszerű és olcsó receptet, amit megosztok mindenkivel:

Kávézacc a
bársonyosan sima bőrért

Igen, a kávézacc is szépít. Nagyszerűen használható például testradírként,
mivel ledörzsöli az elhalt hámsejteket, bársonyosan puhává varázsolja a bőrt.
Így készül a testradír: 5 evőkanál kávézaccot keverj össze 15 dkg tengeri sóval
és 2 evőkanál olívaolajjal, majd körkörös mozdulatokkal masszírozd át vele az
egész testedet, majd hagyd rajta pár percig, utána alaposan zuhanyozz le.
Különleges szépítő mellékhatás: a koffein
serkenti a vérellátást és a zsíranyagcserét, így feszesíti a kötőszöveteket.
Hatásos narancsbőr ellen.

 Van úgy, hogy nagyon berágok. Mindegy, hogy magamra, másra vagy a világra. Voltam így már régebben. Látványos volt.

Ervinünk nincs így centizek lehetőleg ott, ahol a legszélesebb vagyok. Viszont ezt hetente egyszer elég, mert csalóka. Ennek megfelelően mindig a pénteki nap lesz.

mell: 118 cm

mell alatt: 96 cm

has1: 121 cm

derék: 110 cm

has2: 138 cm

csípő: 122 cm

comb: 73 cm

 Ervin még sehol, én meg lógatom az orrom még a héten. Azt azért beláttam, hogy szénhidráttkúrát tartanom életveszélyes, és ez most nem rizsa. Ennek köszönhetően nem eszek olyat, amit nem kéne. Fáj a vállam és a bokám nagyon, úgyhogy a mozgásban rejlő adrenalin és boldogsághormon is csak vágyálom…

Elterveztem a karácsonyi menüt. Előre száműztem belőle a nehéz és cukros kajákat. Elég lesz annyi, amit vendégségben eszünk. Még sok is. Két ünnep között tornakazik. Nem bonyolult…

 Már megint azért passzoltam a diétát, mert csúsztak a pénzek. Megfőztem mindent, amit itthon találtam. Legközelebb bespejzolok olyan alapanyagokból, amiktől 1. nem puffadok 2. nem hízok 3. nem érzem magam rettenetesen… És ilyenkor nulla az életkedvem, teljesen depis vagyok. Hegyekben fog állni a pufibúza és a tk. liszt a konyhaszekrényben, és a fagyasztott zöldség a mélyhűtőben. Párom is itt szenvedett velem, legalább most tényleg felfogja, hogy mennyire rossz, ha szénhidrátosat és fűszereset eszik az ember lánya/fia, és szinte alig egészségeset. Mondjuk a sütőtökkrémleves nem volt rossz ötlet: olcsó, egészséges és finom. Nem kell hozzá túl sok extra, és kb. ez volt az elmúlt pár napban az összes egészséges étel, amit ettünk.

Hozzávalók:
2 ek olívaolaj
1 db vöröshagyma
1 db fokhagyma
500 gr sütőtök
500 ml zöldség alapleves, vagy 1 db zöldségleves kocka
500 ml tej
1 tk curry
0,5 tk őrölt szerecsendió
0,5 tk őrölt gyömbér
só
fehér bors

Egy
lábasban forrósítsuk fel az olívaolajt, tegyük bele az összevágott
vöröshagymát és fokhagymát. Pár perc elteltével adjuk hozzá a curry-t
és ezzel is pirítsuk legalább egy percig. Engedjük fel a zöldség
alaplevessel, adjuk hozzá a megtisztított és feldarabolt tököt, és a
fűszereket. Ha megpuhult engedjük fel tejjel, forraljuk jól össze, és
merülő mixerrel pürésítsük. Tálaljuk kivájt tökbe, tetejére pirított
tökmagot szórjunk.

És relative jó hír: Ervin lemerült, így a szembesítés még várat magára. Addig nyomok egy léböljtkúrát, ahhoz nem kell semmi. És csak később szembesülök, lehetőleg akkor már nem annyira rossz állapottal…