Ez egy édes dokibácsi volt. Amikor lefogyva összefutottunk a buszon, lelkesen gratulált. Óriási fazon volt. A betegek kinyomozták egyszer, hogy szereti az akácmézet. Még egy kis üveg akácmézet sem volt hajlandó elfogadni… Sántított az egyik lábára, de imádott kirándulni, és rendszeresen “agyonkirándulta” magát. Akkor is éppen “az ellenséghez” ment, mert ugyanis a saját családjában bárki megbetegedett, mégha másik kórházban is feküdt, mint ahol ő volt az osztályvezető főorvos, akkor is beráncigálták őt egy gyógynézésre. Ebben a fogyásban az egyetlen egészséges mozzanat az ő őszinte öröme volt.
A házidokim mindezek után csinált egy rutin vérvételt: szerinte valahonnan tuti vérzek belülről, olyan rossz volt az eredmény. Beutaló: teljes gasztroenterológia. Vagyis nemcsak gyomortükrözés, de az a bizonyos másik is. Na, hát itt lett vége a koplalásnak. A tükrözéseket persze kihagytam… Gyermekkorom óta vészesen vérszegény vagyok ugyanis, és pontosan tudtam, éreztem, ezt én tettem magammal…
Jó pár év kellett, hogy elérjem a 134 kg-t. Erre most elolvastam ezt a cikket.
Könyörgöm, itt és most, hagy legyek azonnal 100-103 kg!!!!!!!