Fogadalmak

 Ebben az évben elmaradtak az újévi fogadalmak. Olyan

banális lenne azt mondani, nem fogok cigizni és lefogyok 30 kilót.

Persze jó lenne leszokni a dohányzásról és lefogyni, de szerintem

nagyon gáz ezt egy év céljául és fogadalmául tenni. Az én nem újévi

fogadalmam inkább az, hogy kontrolláljam a súlyomat. Figyel még a

ruhatáramban pár 46-os ruhadarab, még az évekkel ezelőtti 50 kilós

fogyásom bizonyítékaként… A centiben és kilóban kitűzött célom, hogy

szépen visszafogyjak erre a méretre. Persze a 42-44-esnek azért jobban

örülnék, de ne legyünk telhetetlenek. Valahol azt olvastam, hogy nem jó

célként kitűzni ilyen sok kilót, mert azt könnyebben feladja az ember,

inkább olyan célt kell keresni, hogy pl. lefogyok 2 hónap alatt 6 kg-t.

Vagyis rövidebb távú célok jobban működnek. Fene tudja. Nem lehet

kisebb célom, ha nagy a súlyfeleslegem. Egyszer egy ismerősöm azt

mondta, ha kövér vagy, olyan mindegy, hogy most 10 centivel keskenyebb

vagy, akkor is kövér vagy, és nem fogytál le. Ezt akkor mondta, amikor

a -50 kilómnak több mint a felénél tartottam. Nem esett jól, amit

mondott, de inkább nem foglalkoztam vele. Akinek csak súlyfelesleg

nélkül ember meg nő valaki, annak tényleg mindegy lehet, hogy most

valakinek 100 vagy 85 centis a dereka, mert az még nem a vékony

kategória. Mégis, az ilyen embereket akkor és most is igazából

ellendrukkernek éreztem, mert ők attól ilyen magabiztosak, hogy TE ott

állsz mellettük a 100 centis derekaddal, vagy 85 centis derekaddal,

mintegy kiemelve az ő karcsúságát. Legyen boldog vele. Érdekes, azóta

nem is találkoztam ilyen emberkével. Ennyire azért nem lehet fontos a

súly és az alak…

Ervinbe

azóta sem kaptam elemet, úgy látszik, felvásárolták a digitális

mérlegekbe való elemeket az újévi fogyókúrázók. :o) Belenéztem a norbis

oldal 100 kg felettiek blogjaiba. Hiányzik a közösség, na. De én nem

fogok 2 blogot írni ezért. És én már belaktam ezt a helyet. Az NLC

fogyókúrás blogjai kihaltak szinte, én, mint valami őskövület írogatok

itt rendszeresen. Időnként megjelenik pár emberke, aztán el is tűnik.

Naívan azt remélhetem, hogy lefogyott, de nem hiszem. 

Elgondolkodtam

ezen a updatefórumos dolgon, de valahogy elriaszt a kódfigyelés és

termékvadászat naív lelkesedése. Pedig aranyosak, lelkesek, de mégis,

úgy érzem, öreg vagyok én már ehhez. De minden tiszteletem az övék. Nem

tudom magam elképzelni, ahogy rendszeresen megküzdök a legújabb Titok

könyvvel, ott sorakoznának egy fél polcon keresztül. Na nem. Egyszer

kinézek egy programot, és elmegyek, hátha úgy jobban hat rám.
Azért érdemes másnak is beleolvasni, ha van ideje és kell egy kis bíztatás.

Belinkelek ide egy kis nézegetnivalót: kamuk a szépségápolásban címmel.

Tovább a blogra »