Sokkterápia és nosztalgia

Úgy alakult nemrég, hogy volt egyedül saját magamra egy teljes napom.

Gondoltam

egyet, miért is szenvedek annyira, csináltam pár görbe órát: vettem egy

dobozzal a kedvenc cigimből. Mivel találtam a neten elektronikus

könyveket, pont olyanokat, amiket anno még vizsgaidőszak után

pihenésként olvastam, és átadtam magam kedvenc élvezetemnek: jó könyv,

jó cigi és egy finom kávé. El is szívtam pár óra alatt, amíg a könyvet

elolvastam az összes cigit. Régen, még amikor megvolt bennem az a naív

vágy, hogy fiatalokat tanítok irodalomra, gyakran tettem ezt egy-egy

nehéz vizsgaidőszak után. Furcsa, de még pihenésként is olvastam.

De

térjünk vissza a cigire. Bevallom, jólesően simítottam bele a még

diákkoromban vett csinos cigarettatartóba a karcsú szálakat. Szeretettel

és odafigyeléssel. Ugyanis az utóbbi időben újra olyan cigit szívtam,

mint amivel rászoktam: mentolos slimet, szépet, karcsút és zöldet.


Közben olvastam egy lányról, akivel szinte ugyanazok történtek,

ugyanakkor sírt, és azon nevetett, amin én. Nagyon akart szeretni, sokat

szeretett, sokat sírt, de mindig hű maradt saját magához. 

Rájöttem,

én örökre rászoktam a cigire, csak mostantól nem szívom. Igen,

telhetnek a hetek, hónapok, hiányozni fog. Mert olyan sok mindenre

emlékeztet, ami régen volt, illúzió is volt, és hiányzik. Persze a rossz

dolgokra már nem emlékszem, de hát így van ez jól. Ahogy telnek az

évek, rájövök mit is jelentenek azok a szavak “szaporodik fogamban az

idegen anyag, mint szívemben a halál”. És hogy mindez nem képletes.

Szépség és fiatalság múlandó, és itt és most élveznünk kell, ami még

maradt belőle, és vigyáznunk kell rá, hogy ne múljon olyan gyorsan el.

Jönnek betegségek, szomorúságok, szabályok, amiket muszáj betartani, ha

még szeretnénk élni. És élni szép, és minden nyomorúságával együtt is

csodálatos. Jut még nekem egy kis fizikai szépség is, ha igyekszem.

Elszoktam már a szigortól, de visszaszoktatom magam. És ígérem, a

következő posztom vidámabb lesz. És nem adom fel.

És

elég, amit ad Isten, elég ami jut. Mert mindig azt akarjuk, ami másnak

jut, és közben elfelejtünk örülni mindannak, amit nekünk adott az ég.


Körülöttem boldogtalan, gyönyörű harmincas nők drága autókkal, márkás

ruhákban, zajos éjszakai élettel, kiterjedt szintén drága autókkal,

órákkal és ruhákkal felékesített baráti körrel.
Közben

szembejönnek emberek, olyanok, mint én, gazdagságuk nem csupán látszat,

és egyetlen feladatom van, átadni magam a barátságnak. Nem hibátlanok,

mindenfélék.

És nem

kell sok, egy nap, egy könyv, egy kávé és cigi. Na jó, a cigit

lecserélem. És bár szaporodik fogamban az idegen anyag, még van mire

vigyáznom, ha igyekszem: egészségem és fiatalosságom. Eszem, humorom és

emberségem. Manapság ez a párosítás igen ritka.

Tovább a blogra »