Sokkterápia és nosztalgia
Gondoltam
egyet, miért is szenvedek annyira, csináltam pár görbe órát: vettem egy
dobozzal a kedvenc cigimből. Mivel találtam a neten elektronikus
könyveket, pont olyanokat, amiket anno még vizsgaidőszak után
pihenésként olvastam, és átadtam magam kedvenc élvezetemnek: jó könyv,
jó cigi és egy finom kávé. El is szívtam pár óra alatt, amíg a könyvet
elolvastam az összes cigit. Régen, még amikor megvolt bennem az a naív
vágy, hogy fiatalokat tanítok irodalomra, gyakran tettem ezt egy-egy
nehéz vizsgaidőszak után. Furcsa, de még pihenésként is olvastam.
De
térjünk vissza a cigire. Bevallom, jólesően simítottam bele a még
diákkoromban vett csinos cigarettatartóba a karcsú szálakat. Szeretettel
és odafigyeléssel. Ugyanis az utóbbi időben újra olyan cigit szívtam,
mint amivel rászoktam: mentolos slimet, szépet, karcsút és zöldet.
Közben olvastam egy lányról, akivel szinte ugyanazok történtek,
ugyanakkor sírt, és azon nevetett, amin én. Nagyon akart szeretni, sokat
szeretett, sokat sírt, de mindig hű maradt saját magához.
Rájöttem,
én örökre rászoktam a cigire, csak mostantól nem szívom. Igen,
telhetnek a hetek, hónapok, hiányozni fog. Mert olyan sok mindenre
emlékeztet, ami régen volt, illúzió is volt, és hiányzik. Persze a rossz
dolgokra már nem emlékszem, de hát így van ez jól. Ahogy telnek az
évek, rájövök mit is jelentenek azok a szavak “szaporodik fogamban az
idegen anyag, mint szívemben a halál”. És hogy mindez nem képletes.
Szépség és fiatalság múlandó, és itt és most élveznünk kell, ami még
maradt belőle, és vigyáznunk kell rá, hogy ne múljon olyan gyorsan el.
Jönnek betegségek, szomorúságok, szabályok, amiket muszáj betartani, ha
még szeretnénk élni. És élni szép, és minden nyomorúságával együtt is
csodálatos. Jut még nekem egy kis fizikai szépség is, ha igyekszem.
Elszoktam már a szigortól, de visszaszoktatom magam. És ígérem, a
következő posztom vidámabb lesz. És nem adom fel.
És
elég, amit ad Isten, elég ami jut. Mert mindig azt akarjuk, ami másnak
jut, és közben elfelejtünk örülni mindannak, amit nekünk adott az ég.
Körülöttem boldogtalan, gyönyörű harmincas nők drága autókkal, márkás
ruhákban, zajos éjszakai élettel, kiterjedt szintén drága autókkal,
órákkal és ruhákkal felékesített baráti körrel. Közben
szembejönnek emberek, olyanok, mint én, gazdagságuk nem csupán látszat,
és egyetlen feladatom van, átadni magam a barátságnak. Nem hibátlanok,
mindenfélék.
És nem
kell sok, egy nap, egy könyv, egy kávé és cigi. Na jó, a cigit
lecserélem. És bár szaporodik fogamban az idegen anyag, még van mire
vigyáznom, ha igyekszem: egészségem és fiatalosságom. Eszem, humorom és
emberségem. Manapság ez a párosítás igen ritka.